Uccsó nap a suliban :D
Ma délelőtt az óránk The LAB című vagy nevű épületben volt, és legnagyobb meglepetésemre csak ketten voltunk: Jaroslava és én meg a tanár Alisha. Jaroslava alig tud angolul, ezért alig tudtunk haladni. Szerencsére kitalálta, hogy inkább elkéredzkedik és elmegy shoppingolni, mint hogy ott marad a második felére az órának. Én persze nagy lelkesen maradtam Alishával. De tényleg lelkesen, mert nagyon érdekelt, hogy ha folyamatosan beszélgetek valakivel angolul akkor mi történik. Na hát délután egyig azaz két és fél órán keresztül sikerült beszélgetnem angolul. Tulajdonképpen nagyon élveztem, mert közben megtanultam egy csomó jelzőt, körbe írtam a férjemet, hogy milyen jófej és rendesen elmeséltem a lányaim különlegességéről és hogy mennyire büszke vagyok rájuk. Mutogattam Alishának Lili weboldalát, (https://www.ricochetdesigns.hu/ :D) magyaráztam Janka kendo-ját, s próbáltam elmagyarázni hogy milyen furcsán élünk, és egyre jobban rájöttem, hogy valóban nem a hagyományos menetrendszerint engedjük életünket. Furcsa volt magyarázni a tanárnak a saját dolgainkat. Még nehezebb volt a magyar iskola rendszert, a mostani válságot és annak okait vagy nem okait, hanem jelenségeit és a tüneteket elmagyarázni neki. A tanáromnak jó fizetése van szemmel láthatólag, élvezi hogy nyelvtanár, mégis azt mondta hogy ő azt gondolja hogy Jankának a matekkal nagyobb jövője van mint a nyelvekkel, mert a ChatGpt előretör :D, de most én ezzel nem foglalkoztam, mert egyelőre totál bele vagyok szeretve a ChatGPT-be: most is éppen azt használom egy kávézóba diktálom a jegyzeteimet, hogy utána rengeteg időt megspórolva este csak át tegyem a blogomba. Picit furán nézhetek ki, de mindenki más hasonlóan beszél: az most gyakorlatilag mindegy, hogy telefonál vagy diktál éppen valamit. Gondolom a Chat GPT ( és nem a cseh GDP - ahogy írta :D:D:D:D) egyre okosabb lesz és egyre jobban gondolatolvasó, de én most nagyon lelkes vagyok, hogy használni fogom a munkámba. Lelkes terveket készítek arra vonatkozólag hogy mi mindenben fogom a segítségét kérni a mesterséges inteligenciának. Arra is rájöttem, hogy ha robot hangon diktálok a telefonomba, akkor nem zavar engem annyira ,hogy hülyén nézhetek ki kívülről. Valószínűleg ezt fogom alkalmazni, amikor máskor is dolgozni fogok. Egészen jól megtanultam lassan kezelni a pontok és vesszők világát a diktálás közben. Pl. már most is egészen ügyesen kirakta a kis nyomorult jegyzetem. Nagy terveket szövegetek, hogy még milyen alkalmazásokat fogok bevetni idő takarékosság szempontjából. Nagy elhatározásom, hogy annyit dolgozok amennyit kell és nem túlgondolom a dolgokat és nem túldolgozom magam. Ha még 23 év dolgozok akkor pont jó lenne valami teljesen mást csinálni mint eddig. Ahogy látom nem csak Dublinban, hanem így a világban nem biztos, hogy nekem idegeskednem kell azokon a dolgokon amiket nem tudok megváltoztatni. Közben pedig sokkal hasznosabb dolgokat is tudnék csinálni a fennmaradó időben. Az idő-menedzsment-emet fogom újragondolni. Kamaszos lelkesedéssel veszem észre hogy, olyan terveket törölgetek, amire 23 éve nem volt példa: UHHHH tudja a kettőspontot is! uh tudja a felkiáltójelet is!!! Zseniális. Szóval ilyeneket tervezek, hogy elfogok menni moziba, színházba, sörözni hétköznapokon, felfogom turbózni a biciklimet, és ezzel saját magamat is. Ez a terv. Aztán majd meglátjuk hogy mi lesz belőle. Az első lépés az, hogy vettem-vetettem egy műanyag dobozt a kajámnak, és majd azzal fogok bűvészkedni. Mert láttam Joe Dale-nél, hogy nagyon veszélyes, hogyha egész nap csak a gép előtt ülsz. Mindenképpen átgondolásra van szükség.
A másik fogadalmam az az, hogy nem fogom olvasni vagy legalábbis nem annyit fogom olvasni az index.hu t mint szoktam, mert nagyon depresszívek a hirek. Ezt az elhatározásomat nem tudom hogyan fogom megvalósítani, mert alapvetően hír-függő vagyok, de majd próbálkozok a délután. A délután megint szűk körben telt Jaroszlava és én voltunk ketten a órán ami azért nagyon jó volt mert egy csomó érdekes dolgot tanultunk az ír ételekről boltokról és lehetőségekről. Láthatólag a tanárnő már oldottabb volt és sokkal vidámabb és kedvesen gondolom ő is örült, hogy vége van a napnak mert egy egy ablaktalan a szobába kerültünk, egy másik épületbe kellett sétálni, nem volt probléma de odakint 100 ágra sütött a nap ma, de azért jó volt beszélni angolul ennyit folyamatosan. A nap végére mindenki összegyűlt és ünnepélyes keretek között megkaptuk a paprikákat. Legérdekesebb az volt, hogy milyen megható volt, hogy vidáman köszöntünk el egymástól. Sőt olyan kollégáktől is kaptam rettenetesen kedves szavakat, amiket egyáltalán nem vártam volna, vagy nem számítottam rá. Igazából azt remélem, hogy hátha ezek a kollégák felveszik velünk a kapcsolatot, és eljönnek a mi kis szerény nyomorult városunkba Szegedre. Egyszer. Valamiért. A zárás után kitaláltuk Tündével, hogy akkor mégiscsak el megyünk a tengerpartra és mentünk egyből kétféle tengerpartra homokos rám SandyMountra aztán egy nagy köves Kilkeny-re (remélem nem írok hülyeséget, megittam az esti söröm, hogy elférjek a cuccommal holnap :D) és aztán nem bírtunk magunkkal és átmentünk Daleky-ba. Megint láttam a fókás kikötőt, meg a kis szigetet, ami lenyűgöző volt számomra. A napot úgy koronáztuk meg, hogy fish and chipset ettünk, nagyon finom volt és a slusszpoén az volt hogy a pincér magyar volt, aki magyarul köszönt ránk. Volt nagy megleptés. :D
Magvasabb gondolataimat szerintem a repülőn hazafelé igyekszem megírni :D
