Nemzeti Galéria és Malahide Fairy tales
Ma a Nemzeti galériával kezdtünk, mocsok időben.... vízszintesen esett valami pára.
Online kellett a nulla eurós jegyet megvenni, mert darabra engednek be bennünket - és nekem úgy tűnik, hogy az írek sokkal fegyelmezettebbek mint mi - kb júli eleje óta mászkálnak 5 km-en túl!!! % km-eres kijárási tilalmuk volt... bennem megfogalmozódott, hogy vajon mi betartottunk volna ilyet?? Az átoltottság pedig 80 százalék felett van - mindenütt nagyon felhívják a figyelmet a távolságra, a kézmosásra - feliratok, matricák formájában. Oltási igazolvánnyal lehet leülni kávézni, de rettenetesen türelmesek, nem vágnak arcokat, nem szólnak be, mindenkinek egyenként segítenek... és a nevemen szólítanak a múzeumban, nem csupán lecsipgatatja a vonalkódot, hanem a nevemre kíváncsi.
Nagyon érdekes ez az hozzáállás... és nem paranoid, meg nem bántó... ezt itthon nem annyira bírom elképzelni, hasonló szituban...
Képet elemzetünk, ír festőről , Yeats tesójáról beszélgettünk, meg az ír zenéről, de persze nem a steppelős táncolósról, hanem az ilyen sírós, szerelmes, ír nyelvű balladákat néztük meg... Mindenki a barna ír nőbe szerelemes (!!! nem vörös!!!), akinek azúr kék a szeme (!!!! mert hogy nőben az az ír... aki vörös ír, az már északibb....!!!!)
Órák után irány volt Maldehide! Az idő úgy fordul, ahogy elhagyom Dublint.... Kastély, tündérkert, lepkeház.... hát ügyesek ezek az írek, az tuti..... voltam már többször lepkeházba, de ezek valahogy megérintetettek... lehet, hogy azért mert még a vezetett kastélytúrán is hiába mondta az idősebb hölgy, hogy a kastélynak van több kísértete, az egyik a ház asszonya volt, és éjjel mászkál a parkban - én simán azt éreztem, hogy ő még látta is... meg aztán amikor megmutatták a hölgy szobáját, meg a gyerek szobát, meg a férj szobáját - akkor arra gondoltam, hogy én is mászkálnék éccaka a háromszáz éves fánál, mert olyan honvágyam lenne.....
Megérte megint vonatozni ide majd háromnegyed órát - varázslatos volt, és sajnáltam, hogy szinte zárásig maradtam, nem volt több időm - de egészen varázslatos volt, főleg az, hogy az írek valahogy jól megszervezik azt, hogy oké, van kávézó, meg Avoca bolt mindennel, ami kell a turistának, de közben valahogy el tudsz mélyülni is a dolgokba, nem maradsz a gagyi szinten, csak erőfeszítéseket kell tenned: el kell menned a park 1,5 km-re lévő végébe, és megtalálod, amit kell: tündérestül, sárkányostul... mintha az írek tudnák, hogy sokfélék vagyunk, és mindenki megtalálja a magának valót: ha hamar meg unod a köveket, meg neked a kávé fontos, meg a chip and fish, akkor az is van... ha más, akkor arra is van lehetőség, csak kicsit kaparni kell...
A Nemzeti Galériában is fotóztam. Odejött az őr, hogy abban a teremben nem lehet... Mondtam oké. Aztán utánam jött (gondolom látta, hogy nem vakuzok, hogy részleteket fotózok stb) és megmutatta azt az 1 képet, amit lehetett fotózni... mert volt egy icipici jel, hogy melyiket lehet, melyiket nem.... és nagyon örültem. És ő is.... de tényleg. Felemelő pillanat volt - ez is.