Glasnevin és Búcsúzás és Joanne
Ma volt az utolsó nap a suliban - már csak kb 5-en maradtunk, a délutáni órára még kevesebben, mert a maradék Beszélgetés-gyakorlós lengyel diák be se jött.... de nem volt gond, mert családiasra sikerült az egész. Megcsináltam én is a prezentációmat, és nagyon örülök, hogy hoztam a laptopomat, mert a sulimnak is tudtam segíteni innen a távolból - teams konfiguráció, kérdések stb - meg tudtam valamit összebarkácsolni - (vajon ez a szó hogyan lehet angolul? :) ) - a prezentáció egy általam választott téma lehetett - én a Milyenek a mai fiatalok? (Kids are these days!-t válaszottam... Sajátos módon, saját képekkel - nem volt határozott vezérfonala, illetve volt - a mai fiatalok, kicsit összehasonlítva egymás "nemzeti" fiataljait, meg így amit láttam... Hogy pl teljesen fura nekem, hogy egy családban van néger, kínai, ír, meg "sima" gyerek - és kijönnek egymással, játszanak, rohangálnak.... el nem tudom képzelni ezt Magyarországon, pedig ebbe az irányba megyünk valahol - - - de mindig az jut eszembe, hogy ha betartaná mindenki csak úgy simán, túlgondolás nélkül a 10 parancsolatot, nem lenne itt semmi gond.... El lennének szépen egymás mellett a népek, aki keveredni akar, az azt csinálja, aki nem, az meg azt.... és kész.
Dublinba azt tetszik, hogy a buszsofőrnek megköszönik az utat... hogy leszállás előtt megköszönik. Ma láttam, hogy gyereket arra tanítottak, hogy menj oda, és köszönd meg. És a sofőr nem tahó, megvár, ha látja, hogy rohansz... Még a DART vonat is.... ezt is láttam.... Oké, lehet, hogy csúszkál a menetrend, de 10 percenként jön valami... olyan nincs, hogy azon idegeskedj, hogy nem jön - én most a két hét alatt annyit tömegközlekedtem keresztbe-kasul, amennyit csak lehetett és nagyon megérte: bámészkodtam, nézegettem ezt a nagy multikulturális katyvaszt, és elég volt egy 19-20 megállóval arrébb menni a busszal, és már bejött az ír valóság... Itt a hajléktalanok is mások: valami mélyről jövő melankólia van rajtuk - de tőlük nem félek... A magyar hajléktalanok brutálisabban néznek ki, és a teljes tehetetlen csőd fogalmát juttatják eszembe, ahogy mások is leírták már: a következő tavasszal már nem biztos, hogy az utcán lesz, mert meghal. Dublinba mintha a szomorúak kiállnának egy pohárral, hogy összeszedjék maguknak a sörre valót.... Meg mintha a melós nem szégyellné a ruháját - simán felszállnak koszos ruhába. Ezt itthon nem tudom elképzelni, az már ilyen kínos dolog...
Voltam a Glasnevin temetőbe - megint. Véletlenül jöttem rá, hogy Chester Beatty itt nyugszik. Mágikusnak gondolom, hogy 1975-1968 között élt: 75-ben én születtem, 68-ban a férjem... Egy bányászból lett amerikai csinált itt valamit.... valami nagyot - tudta ő ezt - s miközben magánéleti csapások nem kímélték, valami olyat csippentett meg a világból, ami keveseknek adatik meg. Nem tudom, hogy hogyan csinálta, de pontosan tudta, hogy a pénz önmagába semmi, de piszok jól érthetett hozzá.... Lenyűgözött a sír köve is... a képeken látszódik, no comment.
Nem tudom, hogy vannak-e most leszármazottak - de neki sikerült valami olyat tapasztalnia, amit másnak nem nagyon: a múlandó örökkévalóságból kézzel foghatott valamit: azért az milyen durva, hogy elképzelem, hogy ő megvette a Mani kéziratait és este nézte óriás nagyítóval... vagy valamelyik evangélista munkatárs jegyzeteit... szédítő belegondolni..... és ezért volt nekem kicsit csalódás, amikor megláttam most a múzeum anyagát - hát a fele sincs kitéve - mondjuk, szerintem felkapott hely is lett a múzeum a két évvel ezelőtthöz képest.... akkor egész délelőtt bent voltam, és kb még hárman voltak rajtam kívül....
Joanne..... hát elköszöntünk. Zizeg körülötte a levegő - olyan mint az öreg varázsló az erdőben: nagy nehezen megtalálod, kérdezhetsz tőle, de elfut az odvába - de abban sem vagyok biztos, hogy igazi varázsló-e :) Azt el tudom képzelni, hogy a gyerekek egy része rááll a hullámhosszára - egyszerűen úgy beszél, hogy olyat is értenek a gyerekek, amitől normálisak lesznek, amitől érzékenyek lesznek a világra, és a transzcendentálisra meg ezekre a furcsaságokra a világra - a felnőttek meg vagy lepattannak róla, vagy ő fog üvegbúrát húzni maga köré - nagyon helyesen.... :)
Olyan számomra ő, mint aki keresi a kincset az antropológiába, a népek között... talán olyan vidám is - mintha Terry Pratchett figurája lenne, ha jókedvű és Neil Gaimané ha nem.... :) Jó lenne vele néha gondolatot cserélni - de nem mernék ráírni, hogy "izé, van egy gondolatom.... mit szólsz hozzá?" Fel is vetődött bennem a kérdés: van nekem egyáltalán olyan gondolatom, ami így továbbgondolásra érdemes? ....
Holnap repülök haza, még tervezek egy múzeumot, ahol már voltam: az Archeológiait - azt hiszem én is keresek ott valamit, mintha már láttam volna, de most visszamegyek megnézni újra.... :)